MEGHÍVÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRA
A Magyarok Szövetsége Győri Csoportja is értesült az Auchan, francia multinacionális vállalat által Győr-Ménfőcsanakon megvalósítani kívánt beruházásáról. Információink szerint nem egyszerű bevásárlóközpontot kíván Győr ezen városrészében az Auchan létesíteni, hanem egy országos logisztikai központot. A kiadott sajtóanyagokból történt értesüléseink szerint az Auchan az Ikea, OBI és még egy multi számára kalkulál a beruházással. Miután mindegyik multinacionális vállalkozás roppant kedvezőtlen hatással lesz úgy a környékbeli magyar gazdák helyzetére, mint a Győrött és a térségben működő számtalan mikro-kis-és közepes vállalkozás működésére is, többek között ezért is látjuk szükségesnek, hogy tiltakozni kell a beruházás ellen.
Jelen esetben a Magyarok Szövetsége, - mint az egyik legnagyobb magyarországi civil szervezet -, kötelességének érzi felvállalni a lakosság objektív tájékoztatását egy ilyen mértékű beruházás várható hatásairól.
Fentiek értelmében lakossági tájékoztató és gondolatébresztő fórum összehívását kezdeményezzük, melynek helye és időpontja:
2010. április 8. csütörtök 17.00h
Turi Vendéglő, Győr-Ménfőcsanak, Győri út 109.
A rendezvény előtt a helyszínen 16.30h órakor sajtótájékoztatót tartunk, melyre nagy tisztelettel elvárjuk!
A sajtótájékoztató tartják:
Magyarok Szövetsége, mint szervező részéről: Haba Vilmos v. Németh Zoltán
- Miért vállalta fel az MSZ, ill. miért az MSZ vállalta fel?
Magyarok Szövetsége Gazdasági Tagozat részéről: Molnár Ervin
- A multik és a hazai vállalkozások: foglalkoztatás, adófizetés, termelők stb.MSZ álláspontja a multikkal kapcsolatban.
Reflex: Lajtmann Csaba, mint akik elsőként szót emeltek a beruházás ellen.
- Környezet-és természetvédelmi szempontokról, ill. miért szólaltak meg elsőként a beruházás ellen.
Pro Urbe: Bárány István
- Tények és érvek
Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért: Mészárosné Győrvári Bella
- Esélyegyenlőtlenség a multik és a hazai vállalkozások között. A hazai vállalkozások védelmében.
Életfa Kárpát-medence Összefogás: Dr. Berki Imre
Lakosság részéről - jelenleg még nem ismert -
- Miért nem kell Ménfőcsanakra az Auchan? (közlekedés, légszennyezés, Achilleas-park mellett kamionforgalom stb.) Élhető városrészt szeretnének.
Önkormányzat részéről - jelenleg még nem ismert
A közelmúltban a médiában felröppenő hírekben néhány kérdésben ellentmondásosnak tűnő és nem egyértelmű beruházás-előkészítést vélünk a sorok között kiolvasni. Ezért, tekintettel a Magyarok Szövetségének céljaival és programjával, mint civil szervezet kezdeményezzük egy lakossági fórum összehívását az Auchan beruházásának előkészítésében közreműködők részvételével.
Meghívottak: Borkai Zsolt GyMJV polgármesterét, Révi Zsolt Győr Város főépítészét, Gangl András GyMJV Városstratégiai Osztály vezetőjét és a győr-ménfőcsanaki településrészi önkormányzat vezetőjét, Szabó Jenő GyMJV Peremkerületi tanácsnokot és győr-gyirmóti részönkormányzat vezetőjét, Figler András Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal, Mihalicz Antal GyMSM Kereskedelmi és iparkamara.
Kezdeményezésünkhoz több országos és helyi civil szervezet is csatlakozott :
Reflex Környezetvédő Egyesület, Pro Urbe Egyesület, „Ne-felejcs" Polgári Egyesület, Hegyalja Nyugdíjas Kör, Életfa Kárpát-medence Összefogás, Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért, Greenpeace győri aktivistái.
A lakossági fórum nyitott, arra mindenkit nagy szeretettel várunk!
Ez itt és most egy helyzet, amivel itt és most és kell foglalkozni!
A Magyarok Szövetsége programját és munkáját politikai pártoktól mentesen végzi, a társadalmi összefogás szükségszerűségét zászlajára tűzve. (www.magyarokszovetsege.hu)
Tisztelettel:
Haba Vilmos
Stt. kereskedelmi tanácsadó