|

A hajó- és vasútmodellező szakkör Győr-Ménfőcsanakon 1997. óta tevékenykedik a Bezerédj-kastélyban minden pénteken 17 órától.
Célunk az, hogy a modellezés iránt érdeklődőknek lehetőséget biztosítsunk az álmaik, elképzeléseik megvalósításához. A szakkör keretein belül megismerhetik a modellezés mesterfogásait, és hasznos tanácsokat kaphatnak a modellező barátoktól. Helyszíne továbbra is a Bezerédj-kastély kispincéje, péntekenként 17 órától-18.30-ig.
Kiállítások
2009-ben több kiállításon is részt vettünk, ahova a modellező társ klubok hívtak meg bennünket, mivel már ők is jártak nálunk. Márciusban és októberben Tatán voltunk a Vértes Centerben, májusban Győrben az Ifjúsági Házban, novemberben Veszprémben a Baross Gábor modellező klubnál. A kiállítások, baráti látogatások mindig azt igazolták, hogy amit a szakkör tagjai végeznek mindenképp hasznos tevékenység. Jól eső érzés látni egy kiállításon azokat a csillogó szempárokat, amikor egy féléves, vagy egy éves kitartó munkát a közönség megdicsér, elismer. Évről évre nagy sikere van a mi rendezvényeinknek, kiállításainknak, valamint különböző helyszíneken megtartott bemutatóinknak.

Tagok
A szakkörön megtalálható az óvodástól a nyugdíjas korúig minden korosztály. Itt nem az életkor számít, hanem a lelkesedés, a kitartás. Nyugdíjasként is lehet valaki gyermek, és gyermekként is lehet felnőtt gondolkodású. Valami maradandót építeni, ami aztán hosszú évek után is emlék marad. Sokan a makettekkel a fiatalságukat elevenítik fel egy munka, vagy élmény kapcsán. Az elkészített modellre nézve jönnek elő a régi hajós, vagy vasutas történetek.
Minden kiállító és bemutató sok új tagot hoz a szakkörnek. Abban bízunk, hogy a mai rohanó világban, ahol a távirányítós járművek a népszerűbbek, mindig vannak lelkes modellezők, akik tovább viszik ezt a gondolkodást.

Tábor
Az idei évben is nagy sikere volt a Nyári Modellező Tábornak,/ július 06-tól 09-ig./ melynek 14 fő gyermek és két felnőtt résztvevője volt. A legfiatalabb 6 éves, a legidősebb 67 éves volt. Nagy figyelemmel kísérték az előadásokat, videóvetítéseket, vasút terepasztalon való játékokat. Az igazi élmény az volt, amikor a gyerekeket elvittük a Ménfő határában nemrég létesült Sokoró Rc. modellrepterére ahol a gyerekek ki is próbálhatták a modelleket, illetve ezeket részletesebben is megismerhettük később a kastély udvarán. 2006-tól saját honlappal rendelkezünk, és büszkék vagyunk arra, hogy a látogatottságunk hétről-hétre nő (jelenleg 35.000 felett).

Média
2009-ben felfedezett bennünket az egyik internetes újság a Hír City is. Három alkalommal készült filmes riport a szakkör életének bemutatására, mely honlapjukra felkerült. Ennek hozadéka volt a sok új érdeklődő, mely új tagok bekapcsolódását is eredményezte.
A honlapunkon beszámolunk minden a szakkörrel kapcsolatos eseményről, így az érdeklődők kedvet kaphatnak a szakkör munkájába való bekapcsolódásra. Jelenleg nyolc vasútterepasztalunk van (IV-s, TT-s, H0-ás, 0-ás méretű), melyeket állandóan javítunk és bővítünk.

Nyílt napok
Többször tartottunk az év során modellező nyílt napot -április 18., május 09., november 29., melyek szombat délelőtt voltak, és rengeteg új érdeklődőt vonzottak, nemcsak a vasút modellezés iránt érdeklődők, hanem a spontán betérő, a kastély rendezvényére érkezők is lejöttek a kispince modellező termébe.
 |